Donald Trump elnökké választása és a Brexit okozta megrázkódtatások felerősítették – elsősorban baloldali és liberális értelmiségi berkeken belül – az információt szolgáltató platformokkal szemben korábban is meglévő kritikus hangokat. Jellemzőnek érzem, hogy a 2016-os évben az Oxford Dictionaries év szava választásának győztese a post-truth lett, ami politikai értelemben azt jelenti, hogy a közvélemény alakításában a tények szerepe alárendelődött az érzelmi tényezőknek és egyéb személyes meggyőződéseknek.{1} Egyre többen gondolják azt, hogy valami nincs rendben. „A véleménybuborék jelensége a közösségi médiában” A teljes bejegyzés megtekintése
A Wikimédia és a könyvtárak közös világa
A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár előadótermében zajló „A jövő könyvtára felé…” című előadássorozat keretében 2017. december 8-án Mészöly Tamás (a Wikimédia Magyarország Egyesület ügyvezető alelnöke, Wikipédia-szerkesztő és Wikimédia-önkéntes) tartotta meg előadását „A Wikimédia és a könyvtárak közös világa” címmel. Az előadást élőben is lehetett követni. Akik nem tudtak az eseményen jelen lenni, azok blogunkon az Ambrus Attila József (PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont) informatikus-könyvtáros által szerkesztett, vetített diaképekkel kiegészített verziót tudják megnézni. „A Wikimédia és a könyvtárak közös világa” A teljes bejegyzés megtekintése
Közvetítő jelenlét – A könyvtári tartalomszolgáltatás szereplehetőségei
A Miskolci Egyetem KöLM Tanácstermében zajló „A jövő könyvtára felé…” című előadássorozat keretében 2017. november 23-án Dr. Fodor János (PhD, adjunktus, ELTE BTK, Könyvtár- és Információtudományi Intézet) tartotta meg előadását „Közvetítő jelenlét – A könyvtári tartalomszolgáltatás szereplehetőségei” címmel. Az előadást élőben is lehetett követni. Akik nem tudtak az eseményen jelen lenni, azok blogunkon az Ambrus Attila József (PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont) informatikus-könyvtáros által szerkesztett, vetített diaképekkel kiegészített verziót tudják megnézni. „Közvetítő jelenlét – A könyvtári tartalomszolgáltatás szereplehetőségei” A teljes bejegyzés megtekintése
Beszámoló az idei Muzeum@Digit Konferenciáról (2017. november 28-29)
Az Országos Muzeológiai Módszertani és Információs Központ (OMMIK) idén ötödik alkalommal rendezte meg a MUZEUM@DIGIT Konferenciát.{1} A 2017. november 28-29-én a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében megtartott esemény meghívott hazai és nemzetközi előadói elsősorban a közgyűjteményi szférát érintő digitális megújulással járó lehetőségek és kihívások témakörét járták körül. A szervezők a szakmai program összeállításánál nagy hangsúlyt fektettek az idén elfogadott Közgyűjteményi Digitalizálási Stratégia (KDS){2} bemutatására, de megismerkedhettünk a kulturális statisztika, az audiovizuális archívumok, a médiaoktatás és a digitális adatvagyon kezelése témakörének kérdéseivel, illetve konkrét példákon bemutatva a múzeumi kiállítások során alkalmazott innovatív, digitális megoldások trendjeivel is. „Beszámoló az idei Muzeum@Digit Konferenciáról (2017. november 28-29)” A teljes bejegyzés megtekintése
Pillanatfelvétel # 4. – Könyvekről gyermekszemmel
A mai részben egy barátom, Engler József kérdezgeti kislányát, Csillát arról, hogy mit jelentenek neki a könyvek és a kötelező irodalom. A beszélgetésből kiderül, hogy mi felnőttek sokszor egész másképp gondolkodunk az olvasmányokról, mint gyermekeink. „Pillanatfelvétel # 4. – Könyvekről gyermekszemmel” A teljes bejegyzés megtekintése